| Következő 20 cikk | Előző 20 cikk |
LENNY KRAVITZ |
|
|
Lenny Kravitz 1964. május 26-án született New Yorkban, de gyerekkorát Los Angeles-ben töltötte. Gimnazista koráig a híres Kaliforniai kórus tagja volt, de kilépett, mert a rock'n'roll jobban érdekelte. Legnagyobb példaképének Prince-t tekintette. Eleinte Romeo Blue néven akart befutni, de a kék kontaklencsés Prince utánzatot egy lemezcég sem szerződtette. A '80-as évek elején New Yorkba költözött, hogy ott próbáljon szerencsét. Prince után most a rock, és a funky elegye hódította meg. Olyan sztárok voltak hatással rá, mint Jimi Hendrix vagy a Beatles. Jó kapcsolatai révén végül lemezszerződést kapott a Virginia Recrods-nál. Itt jelent meg 1989-ben a "Let Love Rule" című első nagylemeze. Bár a kritikusok nevükhöz illően kritizálták, nagyon gyorsan, nagyon sok rajoingóra tett szert, és a '90-es évek kultikus figurája vállt belőle. Második lemeze a "Mama said" 1991-ben, míg harmadik legnépszerűbb az "Are You Gonna Go My Way" 1993-ban jelent meg. A '95-ös "Circus" mind a kritikusoknak, mind a rajongóknak nagy csalódás volt. '98-ban jelentette meg új hangzású "5" című lemezét. 1999-2002 között több Grammy-t is beszebelhetett, közben pedig olyan sztároknak írt dalokat mint az Aerosmith, vagy Mick Jagger. Hetedik "Baptism" című nagylemeze 2004-ben látott napvilágot. Az énekes szerint ez méltó koronája eddigi karrierjének. Szerintünk is :) |
LINKIN PARK |
|
|
A Linkin Park története 1996-ban kezdődik, amikor három gimnazista (Mike Shinoda, Brad Delson, Rob Bourdon) megalapítja a Xero nevű zenekart. A kezdeti próbálkozások a főiskolán komolyodtak, meg ahol Shinoda megismerte Joseph Hahn dj-t, és azonnal meg is hívta a zenekarba (ők készítik a lemez bórítókat, és Hahn rendezi a klipeket is) A basszusgitáros Phoenix rövid idő után otthagyja a Xero-t, énekesként, pedig Chester Bennington lép be, az akkor már Hybrid Theory nevű zenekarba. A névvel arra akartak utalni, hogy egyfajta új stílust, zenei hibridet hoztak létre. Állítólag Chester úgy került a bandába, hogy telefonon elénekelte a demot. De mivel ez a név már foglalt volt, felvették a Linkin Park elnevezést, ami a Lincoln Park-ból ered. A '90-es évek elején a Whisky-ben (nagyobb szórakozóhely) tartott fellépésük után felkereste őket a Warner Music képviselője. 2000-ben Don Gilmore vezetésével stúdióba vonultak, hogy felvegyék első lemezüket, a Hybrid Theory-t. Zenéjükben ötvözték a metalt, a hip-hopot, és a popot, így új stílust kialakítva. A nagy sikeren felbuzdulva Phoenix is visszatért a bandába. A lemez 14 millió példányban kelt el, és Grammy-t is hozott (Crawling - legjobb hard rock video). Jelölték őket még a legjobb rock album, és az év felfedezettje kategóriákban is. Érdekesség az, hogy nem kellett korhatáros címkét tenni a tokra, mert a kemény alapok ellenére, a szövegekben nincsenek durva, másokat sértő kifejezések. 2003-ban jelent meg a Meteora, ami minimum akkora siker lett mint az első album. Együtt szól minden, a metal gitár, a kiforrott szövegek, a zenei effektek, és mindez tökéletes mennyiségben. Azóta a srácok összeálltak Jay-Zvel, hogy egy kis rapet is csempésszenek hip-hopos, rockos stílusukba. A korong megintcsak nagy siker lett. Az biztos, hogy ezek a srácok olyan hangzásvilágot hoztak létre, amilyen régen nem sikerült senkinek. |
GERI HALLIWELL |
|
|
Geri 1998-ban jelentette be, hogy betelt a pohár, és kilépett a Spice Girls-ből. Eladta "GInger Spice"-os ruhatárát, melynek árából egy rákellenes szövetséget támogatott, ENSZ nagykövet lett, és Ruandába utazott jószolgálati tevékenyésget végezni. A herceg születésnapi partiján, mint a brit zene egyik nagykövete énekelt, és kiadott egy életrajzi kötetet. Nem kellett sokáig aggódnia, hiszen első szóló albuma a Schizophonic (Tudathasadás) első kilemez dala a "Look At Me" hatalmas siker lett, a listák éléig vitte. Ugyan a többi dalt feledhetőnek titulálták, szerintem mégis klassz lemez volt. Különlegessége abban rejlett, hogy két fajta zenét válogattak össze. A "fehéret" aranyos, lazább, lassabb dalokból, és a "vöröset" a keményebb, forrób számokból. Bár az album nem lett nagy siker, kitűnt hogy Gerinek különleges érzéke van ahhoz, hogy megválogassa azokat az embereket, akik a csúcsra juttathatják. Ugyan nem egy első rangú előadó, de képes arra, hogy hibáit feledtesse a nagyközönséggel. Következő lemeze a "Scream if you wanna go faster" kiadásakor bebizonyította, hogy ő az egyetlen az 5 lány közül, akit hívhatunk sztárnak, hiszen keményen megdolgozik a sikerért. Az új lemezhez új külső dukál, így Geri lefogyott, bekockázta a hasát, és szőkére festette vörös haját. Később a bulimiával is meg kellett küzdenie, de végül rájött, hogy ez nem ő, így visszahízott eredeti méretére, és haját is békénhagyta, hadd lángoljon a feje tetején. |
CHRISTINA AGUILERA |
|
|
Christina Maria Aguilera 1980. december 18-án született a Staten Islanden (New York). Szüleiben ír, és ecuadori vér is csörgedezik. Apja katonai állása miatt nagyon sokat költöztek, végül Philadelphiában telepedtek le, ahol azt akkor 6 éves Christina nagy sikerekkel indult különböző tehetség kutató versenyeken.1992-ben csatlakozott a Disney Channel-en futó Mickey Mouse Club műsorvezetői gárdájához (itt kezdett többek közt Britney Spears, és Justin Timberlake is). Mindösze 14 éves korában Japánba utazott, hogy rögzítse Keizo Nakanishi-vel az "All I Wanna Do" című nagy sikerű duettet.
1998-ban vette fel a Reflection című dalát, mely a Mulan című Disney rajzfilm egyik dala lett. Lemezszerződsét kapott az RCA stúsiótól, és 1999-ben kiadhatta első, lemezét. Az albumból csak amerikában 8 millió fogyott el. 2001-ben Christinának sikerült kitörnie az addigi édes kislány imázsából, mikor összeállt Pink-kel, Lil' Kim-mel, és Mayával hogy elkészítsék a "Lady Marmalade" feldolgozását a Mouline Rouge című filmhez. Második, 2002-ben megjelent Stripped című anyaga már ehhez az új stílushoz igazodott. A "Fighter" és a "Dirrty" csak kettő az óriási világsikerű dalokból, amelyek kikerültek a lemezről. Egyértelmű volt hogy az Amerikai közönség meg fog botránkozni az új stíluson, hiszen hogy néz az ki, hogy egy ilyen "jó kislány" hirtelen felső nélkül pózol a cd borítón? Ennek ellenére Christina nem adta fel, és végül elfogadták új stílusát. Furcsa, hogy neki egy dallal sikerült levetkőzni ártatlan stílusát, míg Britneynek albumokon át kellett próbálkoznia. Új lemezén az 1920-as, 30-as, 40-es évekbe szeretné elkalauzolni a hallgatókat. Minden kétséget kizáróan Britney Spears vetélytársra talált benne. Pályatársaival ellentétben Aguilera magasan képzett énekesnő, elképesztő hanggal, pörgős dalokkal, szívhez szóló balladákkal, zenéje telitalálat.
|
ANASTACIA |
|
|
Anastacia Newkirk 1973. szeptember 17-én született Chicagóban, de már tinédzser korában átköltözött New York-ba. A színpad nem áll messze tőle, hiszen édesapja énekesként, míg édesanyja színészként kereste kenyerét. Egy manhattani elit iskolában tanult zenélni, lemezeit elhallgatva nem is rosszul. Kezdetben táncosnak készült, többször feltűnt az MTV-n, majd háttérénekesként próbálkozott. Az igazi áttörést, az MTV tehetségkutató versenye, a The Cut jelentette.
1999-ben kapott lemezszerződést, ebben az évben jelent meg debütáló albuma "Not That Kind" címmel. A korong jellegzetes stílusa inkább Európában lett sikeres, de a dalok világszerte meghódították a klubokat. Második nagylemeze a "Freak Of Nature" 2001-ben jelent meg olyan slágerekkel, mint a "Paid my dues". Ebből összesen 10 millió fogyott el. 2002 májusában többek között Cher-rel, és Mary J. Blige-al léphetett fel a Vh1 Divas Live elnevezésű koncertjén. Sikerének újabb mérföldköve volt, hogy 2002-ben ő énekelhette a labdarúgó világbajnokság hivatalos himnuszát, a "Boom"-ot. 2003-ban hivatalosan is bejelentette hogy mellrákja van, de nemhogy legyengült volna, szembeszállt a betegséggel, és sikerrel le is győzte azt. Felépülése után azonnal belevetette magát a munkába, részt vett a Chicago filmzene készítésében, és annak klipjében is szerepelt. 2004 áprilisában jelent meg harmadik albuma, az "Anastaci" amely nyilatkozatai szerint azért kapta ezt a címet, mert egyfajta újjászületést képvisel a betegsége után. Az énekesnő maga szerint most érzett rá legjobban különleges zenei stílusára amelyet "sprock music" névre keresztelt (a pop, a rock, és a soul vegyítése). Anastacia létrehozta a Fund nevű alapítványt a mellrák elleni kutatás segítésére, hiszen nem felejtette el saját betegségét. |
U2 |
|
|
A U2 történetével egészen 1976-ig nyúlhatunk vissza az időben. Ugyanis ekkor tűzte ki Larry Mullen dobos a dublini főiskola hirdetőtáblájára azt a minden eldőntő hirdetést: Zenésztársakat keres...
A hirdetésre négyen jelentkeztek: Paul Hewson (Bono), David Evans (the Edge), Adam Clayton, és Dick Evans. Kezdetben Feedback néven működtek, régi Rolling Stones, és Beatles dalokat játszva, majd 1977-ben Hype-ra módosították nevüket. Ugyanebben az évben Dick Evans kivált a csapatból, hogy saját bandát alapíson, így saját tudta nélkül alakította meg a későbbi sikereket sikerekre halmozó zenekart, a U2-t.
1980-ban kötöttek lemezszerződést az Island Records-al itt jelent meg debütáló albumuk Boy címmel. Ezzel a húzással a U2 gyorsan nagy ismeretségre tett szert. A korong ugyanis hangzásvilágában, és stílusában is kiugrott a megszokott 80-as évekbeli zenekarok sorából. A '80-as évek első felében a U2 a világ egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát. 1985-ben számos kis-, és nagylemez után világkörüli turnéra indultak. Igazi világsztárokká az 1987-es Joshua Tree-vel válltak. A lemez 28 óra alatt platina lemez lett! Ez után következett még vagy tucatnyi sikeresebbnél sikeresebb lemez, turné, videó és minden ami szem szájnak ingere. Bono még ma is a világ legbefolyásosabb zenésze, politikailag is elismert, és nem egy humanitárius célért küzd. Lehet ennél elismertebb egy zenekar? Kétlem...
|
SEAL |
|
|
Sealhenry Samuel 1963-ban született Londonban, nigériai, és brazil szülők gyermekeként. Eleinte londoni klubokban lépett fel de a siker nem váratott magára. A '80-as években csatlakozott a Push nevű funkyzenkarhoz, és bejárta velük Japánt. Később Thaiföldön játszott egy blues zenekarban, amivel Indiába is eljutott.
A Killer című dal hozta meg neki 1990-ben a lemezszerződést. Első lemezét Trevor Horn vette fel. A Seal című nagylemez Angliában, és az USA-ban is megtalálta rajongóit. Következő lemezére több mint 3 évet kellett várni, közben elkészítette egy Jimi Hendrix emlékalbumra a "Main Depression" című dal feldolgozását Jeff Beckkel. 1994-ben jelent meg a második album, szintén Seal címmel. A "Kiss from a rose" című dal lett a Batman betétdala, amiért 1995-ben három Grammy-t is bezsebelhetett. Újjabb négy év elteltével 1998-ban jelent meg a "Human Being" című korong. Ennek láthatóan már sikerült frappánsabb címet találnia :) Öt éves szünet után 2003-ban pedig megjelent az "IV." című negyedik album.
|
Következő 20 cikk | Előző 20 cikk |
| |